- Csend legyen!!!! – kelt ki magából a sárkány és, hogy még rémisztőbb legyen, megint megjelentek körülötte a fekete lángok.

Inuyasha és Kagome annyira megijedt, hogy a nap további részében, nem veszekedtek, inkább próbálták elkerülni a démon haragját, mert a végén nem élik meg a holnapot. Annak ellenére, hogy Kinuye inkább megvédi a halandókat, minthogy széttépje őket.

Miroku, Sango és Shippou, hálásan tekintettek a lányra, mert nem kellett egész nap a szitkozódásokat hallgatni, neki köszönhetően. Ezek ellenére, mindannyian kedvelték a sárkányt, aki általában nyugodt természetű volt. Azt viszont senki sem tudta; még saját maga sem, hogy mióta van neki olyan ereje, hogy lángok csapnak ki belőle, védekezés képen, ami még, akkor is előjön a lányból, amikor dühös.

Kinuye a levegőbe szimatolt, egy nem kívánt illatot fedezett fel benne és, hogy beigazolódjon a félelme, megérezte a nem kívánt vendég auráját, ami hatalmas erőt sugárzott.

- Mit érzel? – kérdezte Kagome.

- Ezt nem hiszem el! Mindenki menjen innen, ha nem akar halott lenni! – szólt oda a többieknek, de azok nem akartak megmozdulni, ezért inkább ő kezdett el rohanni minél messzebb a társaitól.

Néhány perces, futás után, meg kellet állnia, de még így is az érkező karjaiban landolt, mert az, pont előtte bukkant fel. Erős kezek fogták a karját, hogy el ne meneküljön. A testéből megint kicsaptak a fekete lángok, hogy megvédjék, de nem ártott a férfinak, inkább átkarolta a lányt. Ezzel is kimutatta, hogy őt nem égeti meg a tűz.

- Kedvesem, ezzel ellenem nem mész semmire, hisz ez, csak az erőm egy töredéke, amit neked adtam. – közölte a sárkánnyal a fiú. Inuyasháék mindezt látták és hallották. Döbbenten figyelték az eseményeket, ahogy a lány próbál kiszabadulni.

- Mit, akarsz, már megint? – kérdezte kétségbeesetten, és a tűz visszaszállt a testébe.

- A múltkor, megakadályozott az a kutya, hogy magammal vigyelek, de most már az enyém vagy. – jelent meg egy kaján vigyor a férfi arcán.

- Eressz el, Ryou!!! – kiáltott a Feketesárkányra, aki nem szándékozott eleget tenni a lány kérésének.

- Hé, te!! – kiáltott oda a fiúnak Inuyasha, aki rápillantott.

- Mit akarsz, korcs? – kérdezte gúnyosan.

- Ezért megöllek! – rántotta elő a Tetsaigát, és Ryou felé csapott. – Szélborda!

Kinuye lába, szinte gyökeret növesztett, és úgy nézett a közeledő csapásra. Kagoméék is ledöbbentek, hogy a hanyou elvesztette a fejét. Mielőtt, elérte volna őket, Ryou előrántotta a megszerzett kardot, ami Bairei volt. Bal karjával a lányt ölelte magához, míg másik kezét maga elé tartotta, és a fegyverből kicsapott az ezüst aura, ami körbevonta a két testet. A szélborda elérte őket, és csak néhány másodperc múlva, lehetett látni újra a két sárkányt. A pajzs eltűnt, és a kis csapat megpillantotta a kissé megviselt férfit, és az épségben lévő lányt, akit a Feketesárkány karolt át, hogy megvédje Kinuyet. Az Ezüstsárkány meglepetten pislogott a fiúra.

- Úgy látszik, hogy az apád kardja, még mindig megvéd téged, mert nekem eddig, nem engedelmeskedett. – közölte a lánnyal, és elrakta a fegyvert.

- Miért védesz meg? – értetlenkedett a démonnő.

- Mert, az enyém vagy, és ami az enyém, azt megvédem. – felelte, és a lány őszinteséget fedezett fel az aranybarna szempárban, amik most Sesshoumarura emlékeztették. – Legközelebb, magammal viszlek.

Kinuye azt érezte, hogy az erős karok, amik eddig a derekánál ölelték át, lecsúsztak róla. A lány nem tudott kiigazodni a férfin, aki egyszer durva, máskor meg gyengéd vele. Ryou felemelte Kinuye állát, hogy az óceán kék szemekbe nézzen, ami értetlenül pillantottak rá. Megsimította a démonlány arcát, aztán ellépett a lánytól, és szellemgömb alakban felszállt, majd eltűnt a szemük elől.

Kinuye kis idő után újra a régi volt, és gyilkos pillantást vetett a féldémon felé.

- Inuyasha, olyan ostoba vagy, majdnem megöltél a Szélbordával! – a lány hangja vészesen megcsendült, pedig halkan ejtette ki a szavakat. A fiú felé, határozott léptekkel közelített, és nem sokkal előtte megállt. – Néha gondolkodhatnál is.

- Jól van, na! Le ne harapd már a fejem! – felelte akadozva, és összehúzta magát.

- Pont azt terveztem. Már régen nem ettem kutyadémont! – jelent meg egy gonosz mosoly a lány arcán. A fiú, nagyot nyelt, és lépett egyet hátra.

A két személy, még farkasszemet néztek egymással, aztán a lány felnevetett, hogy a hanyou megrémült tőle. A fiú értetlenül pislogott párat.

- Inuyasha, csak vicceltem. – kacsintott a félvérre. –Legközelebb nem úszod meg ennyivel.

- Rendben. – nyögte ki a fiú, és kezdett megnyugodni.

Kagoméék félve tekintettek a közeledő lányra, és az utána ballagó fiúra.

- Ez félelmetes volt. – szólalt meg Miroku, és mindenki bólintott.

- Inuyasha, ékkőszilánkokat érzek! – szólalt meg Kagome, mire a fiú odarohant, és felkapta a lányt a hátára.

- Merre? – kérdezte.

- Északra. Elég messze lehet, mert alig érzem. – mutatott előre.

Inuyasha abba az irányba kezdett rohanni, utána Sango és Miroku, Kirara hátán. Kinuye ásított egy nagyot, és a vállán üldögélő Shippoura pillantott, aki most ugrott oda.

- Nem megyünk utánuk? – érdeklődött a kölyökdémon.

- Kapaszkodj erősen! – szólt a kis rókának, aki jól megkapaszkodott a lány fehér kimonójába, ami újra a régi volt.

Kinuye elmosolyodott, és elkezdett a többiek után futni. A lány nem erőltette meg magát, mégis a táj elmosódott körülötte. Shippou majdnem leesett a sárkány válláról, de az még időben elkapta, és egy kézzel magához ölelte a kis démont. A lány a futásból szökkenésre váltott, és így folytatta útját.

Inuyasháék megtalálták a szent ékkövet, csak, ahhoz, hogy el tudják venni, egy skorpiódémont kellett legyőzniük. Az ellenség legalább 3 emelet magas volt, és vörös páncélján, a napfény visszaverődött. A csata már nagyban állt, és Inuyasha folyamatosan támadta, de csak néhány karcolást ejtett a kardja, a skorpión. Kagoménak, nem volt íja és nyilai, ezért nem tudott segíteni a többieken. Az a csatahelyszín, egy széles hasadékban volt.

- Kagome, hol vannak az ékkőszilánkok? – kiáltott hátra, és egy újabb csapást mért a démonra, akinek a jobb ollója látta kárát, mert a fiú levágta. A miko koncentrált, de még nem látta sehol.

- Csonttörő! – dobta el Sango a bumerángot, ami a másik karját vágta le. Mielőtt visszatért volna a fegyver, a skorpió mérget lövellt a lány felé, aki már nem tudott kitérni előle. A támadónak, visszanőttek a levágott végtagjai, és elindult a hanyou felé.

- Vigyázz! – mondta a szerzetes, és ellökte a démonirtót az útból, ezért egyikkőjüknek sem esett baja.

- Inuyasha, a hasába vannak ágyazódva! – kiáltott a félvérnek, aki újult erővel támadt neki a monstrumnak.

Sango elkapta a bumerángját, aztán ismét eldobta, de a démon elhárította a farkával, ami mögötte állt bele a földbe. Kirara ott harapott az ellenségbe, ahol tudott, az mégsem szenvedett néhány karcolásnál többet. Inuyasha nekifutott, aztán felugrott a levegőbe.

- Szélborda!! – küldött egy csapást a Tessaigával a démon felé. A támadás 5 mély sebet ejtett a hátán, de ezen kívül semmi baja nem lett. – A francba!

Ebben a pillanatban, a skorpiódémon karjaira, öt-öt kék ostor tekeredett, amik lefogták a monstrumot. Mindenki, a támadás gazdájára pillantott, aki nem volt más, mint Kinuye, aki a levegőből tartotta pórázon a szörnyet. A skorpió mérget lőtt a lány felé, aki felrántotta a karjait maga előtt, és ezzel együtt az ostora is követte a mozdulatot, azért a savat, a korbács fogta fel, amiről lepergett az egész. A földre leérkezve, erősen tartotta a skorpió ollóit.

- Ezt kapd ki! – kiáltott oda a démonnak Kinuye.

Elkezdett az ellenség felé rohanni, aztán felgyorsult, és olyan gyorsan futott át a skorpió alatt, hogy már csak a fehér csíkot látták. A sárkány, miután átért, teljes erejéből elrúgta magát a földről, közben, magával rántva a monstrumot, akinek már begyógyultak a hátán lévő sebek. A skorpió ollói, követték az ostort a hasa alatt, ezután a démon átbukfencezett, és a hátán kötött ki. Kinuye, olyan volt, mintha megállt volna a levegőben, aztán szembefordult a támadóval. Az ostorokat megrántotta, amik nem a démont mozdították el, hanem ő kezdett el a skorpió felé szállni. A korbácsai visszamentek az ujjaiba, és új fordult, hogy még gyorsabban zuhanjon. A többiek szájtátva figyelték a lányt, és nem hittek a szemüknek, hogy ilyen erős lehet egy nő.