- Mit keresel itt szellem? Hagyd békén a falunkat. - kiabálta az egyik, és rászegezte a fegyverét.

Shiro továbbra is csak mosolygott az orra alatt, majd felemelte a kezét és ropogtatott egyet rajta. A falusiak már tudták mi lesz itt. Nekirohantak Shironak, de ő egy ugrással mögöttük termett. Pont az egyik férfi háta mögé ért földet aki gyorsan észrevette és pördült egyet, azonban rájött hogy ez talán nem a legjobb megoldás volt, mivel most egy kegyetlenül gonoszan mosolygó arccal találta szemben magát. A mosoly kicsit sem volt megnyugtató. Tisztán le lehetett olvasni róla: kár is menekülnöd nyomorult halandó. Ezerszer esőebb vagyok. Azt tehetek amit akarok. És én most meg akarlak ölni!

Shirot nem hatotta meg a férfi kétségbeesett arca. Hatalmas karmokkal teli kezét átdöfte a férfi mellkasán akinek először kidülledtek a szemei, majd vért köpött és összeesett. A többi ember ettől megrettent és eldobálva fegyvereiket kezdtek menekülni. Shironak ettől azonban még nagyobbra és gonoszabbra húzódott a mosoly az arcán. Ismét a levegőbe ugrott és a menekülők előtt termett. Azok azonnal hasra vágták magukat és könyörögtek az életükért ami Shironak rettentően tetszett. Viszont rájött, hogy ő ennél nem is akar mást. Nem akarja őket megölni, csupán megalázva látni. Na jó az öldöklés néha szóba jöhet de őt az tette boldoggá ha végre ő alázhat meg valakit. Meg is tette. A férfiakon, akik térdre rogytak előtte átgázolt, majd beléjük rúgott egyet. Rettentően önelégült arccal sétált ki a faluból ahol már hallatszottak a férjüket elvesztett asszonyok zokogásai. Sokáig bolyongott az erdő végeláthatatlan ösvényein, végül rá is sötétedett. Különös hangok és szagok kísérték tovább útján ami egy gyönyörű, szinte varázslatos tisztásra vezetett. A telihold ezüstös fényben engedte pompázni a térdig éro füvet amit néha egy gyenge szellő fuvallata kócolt meg. A fű között apró bogarak fénye mozgott, akárha kis arany csillagok lennének. A levegő itt hűs volt és virágok nektárjainak illata terjengett amit egy közeli virágcsoport okozott. Egy méter magasak lehettek. Hatalmas fehér szirmuk belemosolygott az éjszakába. A tücskök és egy kis patak varázslatos zenével látta el a pompázó kis tisztást. Shiro úgy érezte egy másik világba csöppent. Elsétált arra amerre a patakot sejtette. A virágok mögött egy magas fűkerítés húzódott. Shiro szétnyitotta. Egy lassú patak csörgedezett ami beleömlött egy kis tavacskába amin még pár tavirózsa is úszkált. Közelebb ment. Belenézett a kristálytiszta tóba, ám a látvány nem volt odaillő. Egy meggyötört arc nézett vissza rá ami koszos volt a rászáradt vértől. Shiro haragosan a vízre meredt mintha az akarná ráébreszteni: rossz úton jár. Ledobálta a ruháit és belegázolt a térdig éro forrásba. Nagy meglepetésére meleg volt. Megtisztította a vértől síkos bőrét, majd leült az alá a fél méteres vízesés alá. Hátát nekinyomta a köveknek és élvezte ahogy a langyos víz a vállát simogatja. Nem kellett sokáig várnia hogy a békés ciripelés álomba ringassa.