- De hogyan?…..hisz….. - Shiro hebegett-habogott….alig tudott egy értelmes szót kinyögni.

- Ne legyél már úgy meglepődve! Ebben a világban sok különös dolog történik. Ez csak egy a sok közül. - Naraku is türelmetlen volt. - Nem gondoltam volna hogy ez ennyire nehezen fog menni… - gondolta és fölsegítette Shirot a földről. - Az csak egy szellembábu volt. Folytassuk.

Ekkor a szellembábu fölegyenesedett, és nekitámadt Shironak. Majdnem késő volt, mert Shiro lassan reagált.

- Az itteni életben senki nem fog szólni hogy támad! - üvöltötte Naraku. A szellembábu tovább támadt, most erőseben.

Shiro, hogy most tudta: ez nem igazi, erősebben támadt. Percek alatt levágta a fejét és elégedetten ropogtatta meg ujjait.

- Hol a következő? - kérdezte elégedettséggel a hangjában.

- Hmm… amíg nem tudtad hogy szellembábu, addig nem voltál képes megölni. Szabadulj meg ezektől az érzésektol! Szellem vagy! Egy szellem nem kegyelmezhet! Ha nekem úgy lenne jó, megölnélek egy szemrebbenés nélkül! Érezz te is így!

Shiro komolyan bólintott hogy megértette.

- Szeretném ha Kagurával harcolnál. De majd csak holnap. Most menj aludni. Pihend ki magad holnapra. - Azzal Naraku egy szempillantás alatt eltűnt Shiro szemei elől amik a földön vöröslő vért pásztázták.

- Igaza van. Nem szabad kegyelmeznem. Szellemként hatalmas erő birtokában vagyok. Mindenkit megölhetek aki bántott. Csak szellemek maradhatnak. Nyomorult emberek!!!! Szörnyetegek!! Többet nem bánthattok!! Megölöm mindet!! Az összesnek szenvednie kell!! - üvöltötte magában. Az elkeseredéstől elkezdtek hullani a könnyei. Úgy érezte mindjárt szétrobban a fájdalomtól. Rohanásba kezdett. Mint aki elvesztette az eszét. Csak rohant. Nekiugrott egy fának ami ettől kettétört és hatalmasat roppanva a földre zuhant. Majd felkapta és verte vele a földet. Végül az is darabokra hullott. Közben szakadtak a könnyei és torkaszakadtából üvöltött. Mikor végzett az összes összetörheto darabbal állt pár percig nézve hogyan csöpögnek a könnyei a földre, majd egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül összecsuklott és a földre zuhant pont bele egy vértócsába.

Arra ébredt hogy valami vizes kerül a homlokára. Lassan kinyitotta a szemét, bár úgy érezte mintha tonnásak lettek volna. Először nem látott rendesen, homályos volt minden. Egy elmosódott alakot látott maga fölött, aki minden bizonnyal ápolta. Nehezen, de elkezdett élesedni a látása. Felismerte az alakot.

- Mit keresel te itt? Hisz te….. - nem tudta folytatni. Túl gyenge volt. Nem a teste sérült, hanem a lelke, de az nagyon.

- Naraku parancsolta hogy ápoljalak. - Kagura arcán is látszottak a lelki sérülés jelei, bár ő próbálta rejteni, nagyobb sikerrel mint Shiro.

- Mennyit aludtam? - Shiro nem tudta volna megmondani. Lehet hogy csak pár órát, de az is lehet hogy heteket.

- 2 napot. - úgy csinált mintha valaki állt volna a háta mögött és figyelte volna minden szavát.

Shiro felült és körül nézett. A szobájában volt. Összevonta a szemöldökét, feltápászkodott és elindult kifelé. Kagura azonban gyorsan reagált és megfogta a csuklóját.

- Hová akarsz menni? - kérdezte Kagura mérges, egyben aggódó hangon.

- El. Nem maradok itt tovább. - azzal felkapta a fal mellé támasztott Chihoshit és Kagurára szegezte. - És ne próbálj megakadályozni! - és elrohant. Az udvaron azonban Naraku állta az útját.

- Shiro! Máris el akarsz menni? Mi a baj? - kérdezte Naraku egy csepp érzelmet sem mutatva.

- Nem maradok tovább! Elegem volt! Nem kell több gyakorlás! Én csak bosszút akarok állni! Minden embert megölni! Ehhez nem kell olyan nagy kiképzés! - most Shiro nem volt olyan heves. Nyugodt volt és csendes. Naraku is észrevette ezt és tudta, ilyenkor a legveszélyesebb.

- Rendben. Menj. Öldökölj kedvedre. De ezt….vidd magaddal, hátha szükséged lehet rá. - ahogy ezt kimondta, Shiro lábai előtt termett egy kupac. Shiro valamilyen ruhának nézte. Felkapta, valamiféle köszönöm pillantást küldött Naraku felé, majd elrohant.