-Szerinted most mire gondol Jyaken-sama?-kérdezte Rin Jyakent és a fa tövében ülő Sesshoumaru-ra pillantott.

-Honnan tudhatnám én! Ne zaklass már ilyen ostobasággal te lány!-förmedt rá Jyaken.

Rin erre nem felelt semmit, csak elindult ki a rétre. Úgy döntött szed egy csokor virágot amíg nem indulnak tovább. Egészen estig kint volt a réten. Eljátszadozott a pillangókkal és koszorút font a virágokból. Aztán este megérkezett Sesshoumaru Jyakennel és Aun-nal. Rin odaszaladt hozzá és büszkén mutatta hogy mit csinált. Sesshoumaru megdícsérte hogy nagyon ügyes, majd elindult és Rin sietős léptekkel követte. Már megszokta hogy nem sokat beszél feleslegesen, de ma különösen hallgatag volt.

Az erdő most sötét volt és ilyesztő, de Rin nem félt, mert tudta, hogy amíg Sesshoumaru mellette van, nem eshet semmi baja, mert azt a démon nem hagyná…

De Jyaken nem volt ebben annyira biztos. Minden bokorban ellenséget vélt felfedezni, idegesen kapkodta a fejét jobbra-balra és össze-vissza hadonászott a botjával. Egy ízben mikor egy denevér szállt elő az egyik fa odvából annyira megijedt, hogy visítva elrohant és elbújt Sesshoumaru lába mögé.

Sesshoumaru megrovó pillantással nézett rá, de végül megállta, hogy ne rúgjon belé. Szó nélkül tovább indult.

Rin megfogta Aun kantárját és ő is elindult. Kis idő múlva elkezdett havazni. A kislány gyönyörködve nézte a hópelyheket ahogy aláhullanak. Ebben az évszakban nem szokott havazni, ezért különös is volt, de olyan szép is, hogy Rin nem törődött vele hogy honnan jött, henem csak gyönyörködött benne. Aztán kiértek egy tisztásra. Sesshoumaru otthagyta őket és elment valahová. Rin vágyakozva nézett utána. Bárcsak ő is vele mehetne. Most hogy itt kellett maradnia Jyakennel, máris sokkal ijesztőbb lett a hely. Félősen bújt oda Aun-hoz. A sárkányló kedvesen hozzádörgölte a fejét.

-Jyaken-sama! Hova ment Sesshoumaru-sama?-kérdezte a kislány.

-Ne kérdezz már megint ostobaságokat! Te is tudod, hogy nem szokta az orrunkra kötni, hogy éppen hova megy és miért! Biztosan oka van, amiért nem mondja el!

-Vagy csak egyszerűen nem akarja!-találgatott Rin.

Jyaken megrovó pillantással nézett rá. Rin letelepedett Aun mellé és azzal foglalatoskodott hogy csokorba kösse a virágokat amiket korábban szedett. Nem nagyon törődött Jyakennel aki magáravállalta az őrködést és idehese járkált fel-alá. Sokáig vártak így. Rin ülve. A hátát Aun hasának vetve, Jyaken össze-vissza járkálva. Kis idő múlva hatalmas köd ereszkedett rájuk, és Jyaken közelebb húzódott Rin-hez, hogy szemmel tarthassa és ha szükség van rá megvédhesse. Nem sok idő múlva egy alak bontakozott ki a ködből. Magas volt, de alakját elrejtette az éjszaka és a köd, ezért nem lehetett felismerni. Jyaken gyorsan Rin elé állt és fenyegetően felemelte a fejek pálcáját. Ám ekkor felismerte. Sesshoumaru volt az.

-Ó Sesshoumaru nagyúr! Végre megjöttél! Hol voltál?

-Nem hinném hogy rád tartozik!-morogta Sesshoumaru és átgyalogolt Jyaken-en. Rin észrevette hogy visszajött és boldogan rohant oda hozzá. De Sesshoumaru nem igazán látta szívesen. Szó nélkül elsétált mellette és letelepedett egy fa tövébe. Rin csodálkozva nézett utána. Nem értette mi baja lehet. Csak állt, aztán tétován közelebb sétált hozzá.

-Sesshoumaru-sama.....

 Sesshoumaru felemelte a fejét.

Erre Rin odaszaladt hozzá és megölelte.

Sesshoumaru először csak bosszankodott magában hogy miért nem hagyja már békén ez a bolond lány, de aztán ő is magához ölelte!!!

Rin boldogon búj volna még közelebb hozzá, de ekkor valami nedveset érzett a kezével. Ijedten felkapta a fejét!

Körülöttük a földön......piros cseppek.......vér

-Se.....Sesshoumaru-sama te......

Sesshoumaru ránézett gyönyörű arany szemével de nem szólt semmit.

-Jyaken!-kiáltotta Rin, de Sesshoumaru hirtelen megragadta a karját. A kislány ránézett. A démon alig észrevehetően megcsóválta a fejét.

-Igen Rin! Mi van?-kérdezte Jyaken.

-Semmi!-felelte Rin.

Nem fontos!

Sesshoumaru megkönnyebülten bólintott, aztán visszaroskadt a fa tövébe és pár perc múlva elaludt. Rin melléült a hóba és elmélyülten figyelte. Később őt is elnyomta az álom. Pár óra múlva a nap első sugarai már lassan áthatoltak a fák koronáján. Rin úgy ahogy volt ülve aludt el, és most elgémberedett tagokkal ébredt. Sesshoumaru már fent volt, de semmi jelét nem mutatta annak, hogy fel akarna állni, vagy tovább akarna indulni. Ez Jyakennek és feltűnt, ezért odasétált gazdájához és fontoskodva megkérdezte:

-Mi az Sesshoumaru-nagyúr? Mikor indulunk? És merre megyünk tovább? Folytatjuk az utunkat észak felé?

-Nem! Még maradunk egy keveset!

-De Sesshoumaru-nagyúr...én úgy gondolom hogy...

-Maradunk és kész! Ez a döntésem!-mordult rá fennhangon Sesshoumaru. Jyaken behúzta a nyakát és várta az ütést amit esetleg kap a fejére az értelmetlen ostoba kérdése miatt, de az nem érkezett meg.

Sesshoumaru legszívesebben most elhajította volna Jyakent jó messzire, valahova a háta mögé, de nem ment.

Még ehhez sem volt elég ereje.

-Szörnyű érzés a tehetetlenség!-gondolta magában.

Jyaken csodálkozva nézett fel, aztán gyorsabn arrébbsomfordált hogyha esetleg Sesshoumaru meggondolja magát ne legyen olyan elérhető távolságban.

De úgy tűnt Sesshoumarunak nem nagyon volt kedve felkelni, mert még mindig ugyanott ült és meg se moccant. Rin letelepedett mellé. Sesshoumaru nem szólalt meg és nem is nézett arra. Lassan elnyomta az álom.

Rin úgy döntött elmegy sétálni. Fogta és levette Aun nyergéről a korsót, majd elindult. Gondolta ha már ott van, hoz egy kis vizet Sesshoumaru-nak hátha szomjas. Nem is kellett sokáig mennie máris elért egy kristálytiszta vizű patakocskához.

Éppen lehajolt hogy megmerítse a korsót amikor halk énekszót hallott majd a túlparton kilépett a fák közül Kagome és ő is a patakhoz sétált.

Mikor megpillantotta Rin-t integetett neki. Rin visszaintegetett, majd Kagome levette a cipőjét, térdig a kristálytiszta vízbe gázolt és és átment hozzá a túlpartra.

-Szia Rin! Hát te?-kérdezte Kagome csodálkozva.

-Viszek egy kis vizet Sesshoumaru-sama-nak!-válaszolta a kislány és felmutatta a korsót.

-Miért nem szerez magának? Nem szokott téged ugráltatni! Vagy újabban igen?

-Nem! Nem szokott. Ezt nem ő kérte. Tulajdonképpen magamtól jöttem!

-És ő egyedül elengedett? Ez  az erdő tele van démonokkal!

-Nem. Ő nem tud róla hogy eljöttem, mert alszik!

„Sesshoumaru alszik? Nehéz elképzelni.”-gondolta magában Kagome.

-Tudod Kagome-sama, eddig senki sem tudta  Inuyasha-n kívül Sesshoumaru-sama-t megsebezni, de úgylátszik egy démonnak tegnap mégis sikerült!

-Úgyérted megsérült?

-Igen! És én még sosem láttam ilyennek!-mondta Rin és átölelte Kagomét.

-Rin! Elvezetsz hozzá?-kérdezte Kagome.

-Miért?

-Meg akarom nézni hogy nics e komolyabb baja.

-Renben!-mondta Rin és elindult a sarkában Kagomével.

A kislány keresztülvezette őt az erdőn. Lassan mentek mert a kislány a korsóval a kezében nem tudott annyira sietni.

Aztán végül megértkeztek a tisztásra.

Sesshoumaru még mindig a fa tövében ült és aludt, Jyaken pedig Aun hátán volt és onann kémlelte az eseményeket.

Kagome körülnézett. Előtte a hóban mindenhol vércseppek...

-„Mennyi vér”-gondolta magában.

„Ennyitől már 3 ember is meghalt volna”

De ő nem az!

Jyaken most vette csak észre őket.

-Mit keres itt ez a halandó lány? Mit jelentsen ez Rin?-kérdezte felháborodva.

-Fejezd be Jyaken-sama! Felébreszted Sesshoumaru-sama-t!!!

-Emiatt ne aggódj! Nem fog felébredni egy ideig!-felelte Kagome és letérdelt a szellem mellé.

Rin odasietett hozzá és faképnél hagyta Jyakent.

A kis démon most vett csak észre pár dolgot amit eddig figyelmen kívül hagyott.

Lassan leesett neki mi történt.

-Jaj! Sesshoumaru-nagyúr!-kiáltotta és odaszaladt hozzájuk.

De hisz ez lehetetlen! Hogy lehet? Ki tette Rin? Ki bántotta a gazdámat?

-Nem tudom Jyaken-sama!-felelte Rin.

-Rin!-szólt Kagome.

-Igen!

-Maradj vele! Nekem vissza kell mennem, de mindjárt jövök!

-Majd én veled megyek!-ajánlkozott Jyaken.

-Nem hiszem hogy jó ötlet! Ha Inuyasha meglát nem lesz elragadtatva tőle! Hát még ha megtudja hogy segítek neki!-mondta és fejével Sesshoumaru felé bökött.

-Rendben akkor én is maradok!-egyezett bele Jyaken.

Kagome bólintott és elindult. Rin sokáig nézett utána. Majd mikor Kagome eltűnt a fák között, visszafordult és letelepedett Sesshoumaru mellé.

Jyaken fel-alá járkálva őrködött és a folytonos ide-oda rohangálásával az őrületbe kergette Rin-t. Szinte egy örökkévelóságnak érzeték, míg Kagome krcsú alakja feltűn a fák között. Jyaken végre abbahagyta a rohangálást és várakozóan nézett a lányra.

Kagome odasietett és letérdelt melléjük.

-Ne haragudjatok, csak Miroku feltartott.

Rin bólintott, jelezvén hogy nem baj, a fő hogy itt van. Kagome ledobta maga mellé a táskáját és elkezdte előpakolászni a holmiait.

-Ugye biztosan tudod mit csinálsz? Ugye nem bántod nagyuramat?

-Nem! Megígérem!-felelte Kagome.

-Biztos?

-Igen biztos!-felelte Kagome és éppen a démon felé nyúlt amikor Jyaken ismét megszólalt:

-De tudod mit, megkérhetnélek valamire? Menj és etesd meg Aunt! Sesshoumaru biztosan örülne neki!

-Rendben!-felelte Jyaken és elment.

-Ezt meg miért mondtad?-kérdezte Rin.

-Csak azért, hogy ne legyen láb alatt!-felelte Kagome.

-Ja értem már! Jó ötlet volt!-helyeselt Rin.

Miután Jyaken már nem zavart, Kagome gyorsan ellátta a démon sebét. Majd mikor befejezte felállt és  így szólt:

-Kérlek Rin! Ha felébred ne mondd el neki hogy én voltam, rendben?

-Persze, de miért nem?

-Nem akarom hogy tudja! Ennyi az egész!-válaszolta Kagome majd lassan elsétált.

Rin hálásan nézett utána, majd letelepedett Sesshoumaru mellé és ő is a fának dőlt.

Lassan beesteledett. Jyaken visszatért és folytatta az ideges járkálást.

Kisvártatva Sesshoumaru kinyitotta a szemét. Valahogy olyan furcsán érezte magát.

Felállt és körülnézett, de nem látott semmi említésre méltót. A hópelyheket lágyan fújta a szél, és már mindent hó borított. Valami azonban mégis furcsa volt.

Beleszagolt a levegőbe és akkor rájött mi volt olyan különös. Jyaken és Rin szagán kívül még valaki szagát is érezte.

„Ez annak a lánynak a szaga, aki Inuyasha-val szokott lenni. Igen! Kagome! Ez ő.

És ami a legérdekesebb volt, hogy magán érezte a a szagát.

-Hogy mert az a halandó hozzám érni?-kérdezte magától dühösen.

De be kellett látnai azt is, hogy sokkal jobban érzete magát.

-De miért segített nekem, hiszen úgy tudja hogy meg akarom ölni Inuyasha-t?

Nem az lenne a logikus hogy gyűlöljön?-gondolkodott magában.

Közben Rin is felébredt és érdeklődve figyelte mit csinál Sesshoumaru.

A démon mereven állt a hóesésben és kitartóan figyelt egy távoli pontot az égen  miközben hosszú ezüst haját ide-oda fújta a szél.

Rin odasétált mellé és megpróbálta kitalálni mit néz olyan tűnődve. Ő azonban nem látott semmi különöset. Sesshoumaru a kislányra nézett, majd megsimogatta a fejét és elindult az erdő északi oldala felé.

-Hova mész Sesshoumaru-nagyúr?-kérdezte Jyaken.

-El!-felelte Sesshoumaru még csak hátra sem pillantva és kisvártatva alakját elnyelte az erdő.

Máshol:

Inuyasha-ék éppen egy csapat démonnal harcoltak. Az ellenségeik rengetegen voltak, ezért mindenkinek ki kellett vennie a részét a csatából. Miroku a botjával, Sango a bumerángjával, Kagome a nyilaival, Inuyasha pedig a Tessaiga-val harcolt ellenük. Mindenki megtalálta a számára ideális ellenfelet. Inuyasha-nak igencsak meggyűlt a baja a démonok vezérével aki hihetetlenül erős volt, és fél kézzel hárította a Tessaiga csapásait. Sango és Miroku hátukat egymásnak vetve harcoltak, Kirara Shippo-t védte, de Kagome egyedül maradt. Egy hatalmas démon támadt neki. A lány megpróübálta lenyilazni, de hiába találta el, az nem sokat segített. A démon hihetetlenül nagy volt és nagyon erős. Nem éppen neki való ellenfél. Egy hatalmas százlábú volt, borotvaéles csáprágókkal. Kagome egyre csak lőtte bele a nyilakat, de mind hiába. Ez most nem használt. A démon megindult feléje. Inuyasha rémülten vette észre, hogy Kagome bajban van. Ő is megindult feléje, de már késő volt...

Nem fog odaérni időben.....

-Kagomeee!!!-kiáltotta.

A lány ijedten nézett a felé közeledő hatalmas démonra.....

„Nem! Az nem lehet! Hát itt a vég.....”-gondolta magában.

A hatalmas százlábú felé szökkent. Kagome felkészült hogy a démon most megöli, de ekkor valami egészen különös történt.

Hirtelen egy hihetetlenül gyorsan elsuhanó fehér foltot látott és a démon holtan hevert a földön. Kagome erőt vett magán és felállt.

És akkor megpillantotta Sesshoumaru-t a démon teteme felett.

-Sesshoumaru?-kérdezte csodálkozva.

A démon levette tekintetét a százlábúról és felé fordult.

-Hát...ööö...köszönöm!-mondta a lány zavartan.

-Ennyivel tartoztam!-felelte Sesshoumaru és jelentőségteljesen a lányra nézett.

-Szóval rájöttél!-mondta Kagome fejét lehajtva.

Sesshoumaru egy ideig nézte őt aztán megszólalt:

-Ti emberi lények bonyolultabbak vagytok mint gondoltam!.........De azért köszönöm!-mondta, majd megfordult és olyan hirtelen tűnt el, mint ahogy jött.

Kagome egy ideig némán bámulét utána majd megforult és körültekintett.

A többiek addigra leölték az összes démont és most elvették a náluk lévő ékkőszilánkokat.

Inuyasha odaszaladt Kagoméhoz.

-Kagome! Jól vagy?

-Igen!

-Mit akart tőled Sesshoumaru?

-Semmit, csak eljött leróni a tartozását!-felelte a lány.

-A tartozását? Ezt nem értem!

-Nem baj! Nem fontos!-felelte Kagome és a fiúra mosolygott.

Gyere Inuyasha! Nézzük meg hány ékkő szilánkot találtak a többiek!-mondta aztán, és elindult Sango-ék felé. Inuyasha értetlenül pislogva követte.

Ő nem tudhatta amit Kagome már igen. Hogy igenis Sesshoumaru-nak is van lelke és talán nem is olyan szívtelen, mint amilyennek mutatja magát................

The End