|
Világok harcai
Navare 2006.03.14. 18:41
Alexa keservesen zokogott Sesshoumaru élettelen mellkasára borulva. Senki nem érezte, hogy már mennyi ideje, mindenki gyászba borult.
A kis Rin, csak most futott ki a védekező hely, egy bokor mögül. Egyenesen Sesshoumaru testéhez futott.
- Jaj, Alexa ugye nem!!! – sikított sírósan. Alexa nem tudott mit mondani, csak magához ölelte a kis csöppséget.
- Miért kell mindig elveszíteni azokat, akiket szeretünk???!!! – sírt szegényke.
- Nem halhat meg!!! – kiabálta. És kicsúszva az ölelésből, odafutott a könnyes szemű Inuyashához.
- Inuyasha-sama, hozd vissza azzal a karddal, amivel ő hozott vissza engem!!!! Kérlek!!!
- Rin, nem lehet visszahozni... – suttogta Inuyasha.
- Az nem lehet igaz! – sírt Rin és elszaladt volna, de Inuyasha elkapta a karját, letérdelt és magához szorította.
Újabb mindenki számára mérhetetlen idő telt. A percek éveknek tűntek mindenkinek.
Alexa még mindig Sesshoumaru mellkasán zokogott és közben kezeivel halott kedvese kimonóját szorongatta. Úgy érezte ekkora fájdalmat, nem tud már elviselni…
Egyszercsak valaki átölelte. Fölnézett könnyekkel teli szemeivel.
Nem hitt annak, amit látott.
Sesshoumaru! – suttogta. A férfi nézett rá és ölelte. Alexa azt hitte, csak képzelődik.
Sesshoumaru- sama – mondta Rin és odafutott, a most már élő pótapukájához.
Sesshoumaru Alexát és Rint is szorosan magához ölelte.
Te élsz… - dadogta Inuyasha, mert csak ő tudott megszólalni. A többiek jelen pillanatban, az őrület határán voltak, az imént történtektől.
Bizony öcsi! – mondta Sess és egy mosoly suhant át az arcán.
Lassan föltápászkodott a földről és fölhúzta kis „családját” is magával.
Ez hogy lehet? – motyogta Kagome.
Ez egyszerű! – ugrott elő Myoga, Inu vállára – Mivel megöltétek az Alvilág Királyát, aki megölte Sesshoumarut ezzel visszahoztátok az életbe.
Én ezt nem értem… - mondta Miroku.
Én igen! – magyarázta Inuyasha – bosszúból öltük meg, minden fájdalmunkat, haragunkat beleadva, ezért tudtunk végezni vele, és ez a sok érzés hozta vissza Sesshoumarut, és az, hogy mindenkinek szüksége van rá, főként két embernek… - utalt Alexára és Rinre.
Ezek szerint, most akkor… - kezdett bele Miroku, de nem tudta befejezni.
Nézzétek, mi az ott???? –kiáltott közbe Shippou.
Az Alvilág Királya helyén, egy medál feküdt a hamuban.
Liza odament, és felvette a földről. A medál megvillant és pár méterrel arrébb megnyílt egy átjáró.
Mi ez? – kérdezte Rin.
A haza vezető út! – mondta Liza. Látszott rajta, hogy nagyon boldog.
Igen! – mondta Myoga – Ez a két párhuzamos dimenzió kulcsa. Ez segítségével vissza tudtok menni.
Hurrá! – ujjongott Liza – Végre minden ugyanolyan lehet, mint régen. Nem, mintha nem éreztem volna jól magam veletek, de nem ide tartozok! Mindig emlékezni fogok rátok…
Liza már meg is kezdte a búcsúzkodást. Sesshoumarunak összeszorult a szíve és Alexát nézte. A lány meg se moccant, mereven nézte a földet.
Alexa, most itt hagysz minket? – kérdezte Rin szomorúan.
Nem! – jött a válasz, erre mindenki felfigyelt. – Liza, én nem megyek vissza!
Hát… - Liza csak mosolygott – akkor mi is búcsúzkodunk.
Liza miután mindenkitől elbúcsúzott, odament Alexához és a fülébe súgta:
Te már ide tartozol, légy boldog a démonoddal és vigyázz magadra!!
És elindult az átjáró felé.
Te is! – kiáltotta utána Alexa.
Liza átment az átjárón, ami rögtön be is zárult. Alexa könnyes szemmel nézett barátnője után, aki az ottani életében, kezdettől fogva vele volt…
Miután mindenki kicsit összeszedte magát, a két csapat is különvált, Inuyasháék továbbmennek kutatva az égkőszilánkok után, Alexa és Sesshoumaruék pedig Naraku után indulnak.
Mindannyian tudják, hogy ez a két dolog, Naraku meg a szilánkok szoros kapcsolatban vannak, így legalább hetente fognak találkozni…
De ez így van jól!
Miután szétváltak, Sesshoumaru odament Alexához.
Miért maradtál? – kérdezte.
Hát nem tudod? – kérdezte vissza Alexa.
De igen, csak tőled akarom hallani. – mosolygott a szellem.
Mert szeretlek. – válaszolt Alexa. Sesshoumaru megcsókolta.
Rin boldogan mosolygott, mit sem törődve Jakennel, aki mellette morgott valamit.
Ők is továbbindultak, mit sem sejtve, hogy valaki figyeli őket, figyelte egész végig.
Egy messzi kastély sötét ura, Naraku Kanna tükrén keresztül látott mindent, mióta csak Alexa és Liza átesett az átjárón a középkori Japánba. Gonosz tervet forgatott fejében…
A csata helyén, már csak egyvalaki maradt. Myoga.
- Párhuzamos világok… - gondolkozott – egyszer a két világ legerősebb fajai, vagyis a démonok és a vámpírok találkozni fognak, mert átjutnak, áttörik az idő 500 évnyi akadályát, akkor elkezdődik a két világ harca… hm… De az még lehet több ezer év…
De itt van Naraku meg még ez is – töprengett – Ennek még korán sincs vége!!!!!!!! – gonlkodott tovább Myoga.
Folytatás következik….
Ui: írd meg véleményed a navare@vipmail.hu – ra.
Előzetes: annyit szerintem elárulhatok, hogy nem kell sokat várni a vámpírok és a démonok találkozására, de előtte is, ott van még Naraku….
További jó olvasgatást, kis fanfic-em további fejezeteihez!!!!
Az író
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
