Sesshoumaru és a szent ékkő

Az erdőben egy fura kis csapat sétált: Egy helyes szellem, egy csúnya kis gnóm, egy sárkányló és egy 13 éves lány. Egy szellemet kerestek nem sok sikerrel. Már napok óta gyalogoltak. Mindegyikük ki volt már fáradva ezért úgy döntöttek éjszakára lepihennek. A szellem letelepedett egy fa tövébe. És így szólt.

Sesshoumaru: Yaken! Hozz tüzifát és ennivalót!

Yaken: Igenis Sesshoumaru nagyúr!

Yaken apró léptekkel elindult, megragadta a sárkányló kantárját és eltünt vele a fák között. A lány leült Sesshoumaru mellé. Csöndben ültek egymás mellett. Mindkettőjük között szoros kapcsolat volt. Olyan mint apa is lánya között. Legalábbis a szellem így gondolta. A lány kicsit másképp. Szerette a szellemet, de nem merte megmondani neki. Túl fiatalnak érezte magát. Megbíztak egymásban. Nem volt titkuk egymás előtt. Kivéve talán a lányét. Mindent megbeszéltek egymással. Főleg az ehez hasonló estéken szoktak nagyon jókat beszélgetni. Most a lány kezdte.

Rin: Sesshoumaru sama! Mért nem szerzel ékkő szilánkokat?

Sesshoumaru: Nekem ilyesmire nincs szükségem.

Rin: Dehát azzal megnövelhetnéd az erődet. Inuyashát is könnyedén legyőzhetnéd vele.

A nagyúr dühös pillntást vetett a lány felé.

Sesshoumaru: Ékkőszilánk nélkül is le tudom győzni a korcs öcsikémet!

A lány megbánó tekintetet vetett a szellem felé.

Rin: Bocsáss meg Sesshoumaru sama. Többet nem kérdezem.

A szellem már megbánta hogy így ráordított a lányra. Egy ideig hallgattak. A szellem nem tudott mit mondani neki. Majd egy kis idő múlva megszólalt.

Sesshoumaru: Rin! Mit szólnál egy új ruhához?

A lány nem tudott megszólalni a meglepettségtől. A szellem folytatta.

Sesshoumaru: Nagyon gyorsan nőlsz. Már vagy 4 éve ez a ruhád. Kicsi rád. Főleg télen lesz szükséged melegebb ruhára. Na mit szólsz?

Rin: Jaj Sesshoumaru sama! Az csodálatos lenne!

Sesshoumaru: Rendben akkor holnap szerzek.

A lány nem igazán tudta mit ért az alatt hogy szerzek. De ez most nem számított. Kimondhatatlanul boldog volt, hogy a szellem ennyire törődik vele. Visszaemlékezett hogy régebben mennyire rideg volt vele. Vajon mi vátoztatta meg? Vagy ki? Rin úgy érezte jól gondolja. Ő volt az. Miatta vált ilyenné Sesshoumaru. Nekidölt a szellem prémjének és ezekkel a békés gondolatokkal aludt el. Sesshoumaru megvárta amíg a gnóm visszatért. Tüzet rakott és megette az ételt. Sokáig nézte a holdat ami teljes fényében pompázott, majd ő is elaludt. Nem messze az erdőtől állt Naraku kastélya. Benne harc folyt, Naraku és Inuyasháék között. Kagurát már korábban sikerült elintézni, vele nem volt baj. Mindkét fél ki volt merülve. Inuyasháról cafatokban csüngött a véres ruha. Kagoménak a lába, Sangonak a háta, Mirokunak a tenyere volt megsérülve. Persze Naraku is eléggé meg volt már tépázva. Inuyasha értelmetlenül hadonászott a kardjával és a többiek is csak szenvedtek. Kagome nehezen odahúzta magát Inuyashához és ezt súgta neki:

Kagome: Inuyasha! Figyelj rám! Ez így nem lesz jó! Egyszerre kell támadnunk. Teljes erönkből. Ezt még Naraku sem bírhatja ki.

Inuyasha: Rendben. Igazad van Kagome. Szólj a többieknek is.

Kagome amilyen gyorsan csak tudta elmondta Sangoéknak a tervet míg Inuyasha lefoglalta Narakut. A többiek is helyeseltek. Kagome utolsó 3 nyílveszejét Narakura célozta. Sango dobásra készen tartotta a bumerángját, Miroku pedig (mivel a keze meg volt sérülve) a legerőssebb varázslatait vette elő. Inuyasha előkészítette a szélbordát. És akkor Kagome jelet adott:

Kagome: MOST!!!!

Az összes erejüket összeszedve megcélozták Narakut. Ez ellen már nem tudott mit tenni. Túl kimerült volt elugrani, védőpajzsot vonni, vagy ellentámadást indítani. Túl késő volt. De az utolsó másodpercben sikerült a kezében lévő kardot Inuyasha felé dobni. A támadás sikeres volt. Mind Inuyasháék, mind Naraku részéről. Naraku teste semmivé lett. De a kard is célba talált. Olyannyira hogy átdöfte Inuyasha szívét. A félszellem a földre rogyott. Sőt már halottan. Kagome ahogy felfogta az eseményeket azonnal ráborult Inuyashára. Ez kellett. Ez volt az utolsó fájdalom. Lelki fájdalom. Megölték Narakut. A gonosz elpusztult. Már csak ezért sem kellett hogy tovább éljenek, taljesítették a feledatot. Ugyanígy érzett Sango és Miroku. Az arcukba tóduló vértől már alig láttak. De azért egymásra néztek. Nem kellettek szavak ahoz hogy megértsék egymást. Ők is egymásra estek. Nem hajtotta őket már semmi. Sango megbosszulta a családját, Miroku pedig az átkot.

Hajnal volt. Friss harmatcseppek gyöngyöztek a fűszálakon. A kis csapat még aludt a fa tövében. A lány arcán mosolyt lehetett kivenni. Szépet álmodott. A szellem melette szintén még aludt. De nem telt bele sok idő, mire mocorogni kezdett. Nyugtalan mocorgás volt ez, majd hirtelen kipattant a szeme. Nem tudta álmodott-e vagy nem. Beleszimatolt a levegőbe. Nem álmodott. Reszketés fogta el. Nagyon kicsi, halvány reszketés. Nem tudta mire vélni a különös szagot. Egyszerűen nem bírta tovább. Nem bírta a kíváncsiságot. Óvatosan, hogy föl nem ébressze a lányt felkelt. Most már biztosan érezte. Inuyasháék és Naraku vére szagát. Temérdetlen vér. Sesshoumaru ingerülten rohant a szag irányába. Mikor odaért nem hitt a szemének. Mindannyian halottak voltak. A szellem össze volt zavarodva. Nem tudta mit tegyen. Végül döntött. Elég volt Inuyashából. Nem támasztotta föl. Naraku is meghalt. Most már senki sem zavarhatja őt. Odament Inuyashához. Tágra voltak nyílva a szemei. Semmi fény nem csillogott bennük. Korábban mindig ott volt az elszántság és az életkedv fénye de most nem. Mint két üvegdarab, olyan volt. Szörnyű volt ez a látvány. A szellem elfordította a fejét egy pillanatra és mégegyszer átgondolta hogy felélessze-e. De nem. Könnyebb lesz Inuyasha nélkül. Az ujjajival lehúzta a szemhéját majd elköszönt.

Sesshoumaru: Isten veled öcsikém.

Elvette tőle a Tetsusaigát és indulni akart de valamin megakadt a tekintete. A szent ékkő volt az. Ott hevert a földön. Sesshoumaru felvette. Nem tudta mit csináljon vele. Itt hagyni nem akarta, hátha rossz kezekbe kerül. Megtartani nem jó mert jönnének rá a szellemek. Az meg nem hiányzik. Ekkor eszébe jutott valami....illetve valaki. Eltette az ékkövet és visszament Rinékhez. Szólni akart nekik, mielőtt elmegy. Már biztos ébren voltak. Igen. Rin az este beszerzett ételt ette, Jaken a tüzet próbálta eloltani, Ahun pedig legelészett.

Yaken: Hol voltál nagyuram?

Sesshoumaru úgy döntött mindent elmond nekik.

Sesshoumaru: Inuyasha meghalt.

A zöld gnóm és a lány is nagyon meglepődött.

Yaken: Te ölted meg nagyuram?

Sesshoumaru: Nem. Nem én voltam. Naraku tette. Ő is meghalt. Végeztek egymással.

Ekkor Sesshoumaru elővette az ékkövet.

Sesshoumaru: Tudok egy illetőt aki tudna vigyázni rá. Elmegyek és megkeresem. Nem tudom mennyi idő amíg rátalálok ezért nem szeretném ha egyedül maradnátok, de nem is jöhettek velem. Túl veszélyes lenne. Az ékkő magához vonzza a szellemeket, nem bírnálak még titeket is megvédeni. Úgy döntöttem, hogy amíg távol vagyok a falusiak fognak rátok vigyázni.

Yaken: De Sesshoumaru nagyúr! Mi is tudunk vigyázni magunkra. Nincs szükségünk a falusiakra.

Sesshoumaru: Azt mondtam a faluba mentek! Ne vitatkozz velem!

Yaken: Igenis Sesshoumaru nagyúr. Bocsáss meg nekem.

Sesshoumaru: Rin! Készítsd el az ember főzetet. Nem szeretnék így mutatkozni.

Rin enegedelmesen bólintott és elindult füveket szedni. Sokáig tartott. 2 óra múlva ért csak vissza. Addigra Sesshoumaru eltünt. Megkérdezte Yakent hogy hova ment, de csak azt tudta mondani hogy hamarosan visszajön. Rin ott helyben elkezdte összedolgozni a főzetet. Ha belerakott egy növényt mindig más színe lett. A végén sűrű sárgás-barna lé jött ki, amit két felé osztott. Rin eltette állni őket. Fél óra múlva visszatért Sesshoumaru. Látszott rajta hogy harcolt. Valami bőrszerűség volt nála. Rinnek már nem volt ideje megkérdezni mi az.

Sesshoumaru: Kész van?

Rin: Igen Sesshoumaru sama. Ott van.

A szelem odament a főzetekhez, kicsit habozott, aztán az egyiket felhajtotta. Leült egy fa tövébe, mert szédülés fogta el. Bízott Rinben. Tudta, hogy nem akarna ártani neki. Hirtelen rosszabbul lett. Sesshoumaru haja elkezdett sötétedni, arany szeme feketévé változott, karmai eltüntek, füle kisebb lett. Az átváltozás sikeres volt. Még egy kis ideig ült ott, összeszedte nagy arányban lecsökkent erejét, majd fölállt.

Sesshoumaru: Sietnünk kell.

Rin a másik fözetet belerakta egy kisebb lezárható edénybe és elindult a nagyúr után a faluba. Yaken az egész út alatt morgott. Amikor odaértek a faluba, bekopogtak egy házba amit Sesshoumaru már előre kinézett. Egy mosolygós nő nyitott ajtót. Kb 40 év körül lehetett. Sesshoumaru megpróbált kedves lenni.

Sesshoumaru: Jó reggelt! Szeretnék kérni egy szivességet.....

A nő: Tessék, fáradjanak beljebb.

Sesshoumaru rögtön a tárgyra tért.

Sesshoumaru: Egy időre el kell mennem valahová. Szeretném ha vigyázna a ..... hugomra. Mindent megcsinál és nagyon jól ért a gyógyításhoz. Nem maradok soká *ez nem igaz egy halandónak könyörgöm!*

A nő: Rendben. Legalább lesz társaságom. És egy kis segítségem.

Sesshoumaru: Akkor én el is indulok. Viszlát.

Sesshoumaru mielött útra kelt volna be ment egy szabó műhelyébe. Megkérte hogy a bőrből készítsen egy 13 éves lánynak ruhát. A hátramaradt értékes bőr az övé lehet és hogy ha kész vigye be abba a házba ahol a lány van. Utánna útnak indult hogy megkeresse azt, aki tud vigyázni az ékkőre, a papnőt, Kikyout.

Úgy döntött magával viszi Ahunt, végülis ki tudja milyen hosszú lesz az út, talán még az őt megtámadó szellemeket is segíthet elpusztítani. 1 óra múlva elmúlt a főzet hatása és visszaváltozott.

*Így mostmár gyorsabban fog menni*

De ahogy visszaváltozot megérezte a szellemek szagát. Követték őt a faluból. A szag fentről jött. Sesshoumaru felugrott a levegőbe, fel a fák fölé. Temérdek szellemmel találta szemben magát.

Sesshoumaru*Az ékkő miatt jöttek. De legalább most kipróbálhatom a Tetsusaigát*

Elővette a kardot és egy hatalmas suhinással végzett az összes szellemmel. Elégedett volt.

Sesshoumaru:*Végre nálam van a Tetsusaiga ami egyébkénz is engem illet.*

De most eszébe jutott Inuyasha.

Sesshoumaru: *Vajon jól tettem hogy nem élesztettem föl? Végülis félig a testvérem. Áhh...mindegy. Különben is. Ha felélesztettem volna, nem lenne most itt a Tetsusaiga.*

Úgy döntött, hogy Ahun hátán folytatja az utat.

Sesshoumaru: *Nem fárasztom magam fölöslegesen. Úgy érzem ennél veszélyesebb szellemek is meg fognak támadni. Tartalékolnom kell az erőmet*

A nap már kezdett a horizon alá bukni. Sesshoumaru nem sietett. Leszált az erőbe. És szokásához híven egy fának dőlt. Nem akart tüzet gyújtani nehogy azzal is magához vonzza a szellemeket. Becsukta a szemét. Nagyon éber volt. 2 óra múlva azt érezte hogy figyeli valaki. De nem támadott. Sesshoumaru még mindig alvást szinlelt.

*Vajon mért nem támad? Meg kéne nézni hogy ki az....*

Sesshoumaru hirtelen kinyitotta a szemét. A szellem nem tudott elbújni ezért Sesshy meglátta. Egy nő volt. Egy szép formás szellem. Sesshoumaru kifejezéstelen arcot vágott, pedig legszivesebben kiesett volna a szeme. A szellemlány is kb így érzett, de ő sem mutatta ki. Csak nézték egymást. Sesshoumaru előbb észbe kapott és megpróbált dühös tekintetet  varázsolni az arcára.

Sesshoumaru: Mit keresel itt? És mért nem támadsz rám? *Mért teszek fel értelmetlen kérdéseket?? Mindre tudom a választ!!*

A szellemlány: Megéreztem a szent ékkő jelenlétét. Azért nem akartalak megtámadni mert......olyan szép vagy!

Sesshoumaru kissé visszahökkent a nem várt válaszon.

A szellemlány: A nevem Natsumi. Kérlek add ide a szent ékkövet! Nem akarlak bántani!

Sesshoumaru: *Méghogy engem?? Bántani? Egy csapással megölöm. És már nálam van a Tetsusaiga* Eszemben sincs odaadni neked! Kettőnk közül pedig te fogsz meghalni.

Natsumi: Te akartad!

Azzal felemelte, az addig a ruhája ujjában rejtőzködő kezét. Nem volt rajta semmi különös. De egy hirtelen mozdulattal suhintott egyett. Sesshoumaru reflex szerűen odébbugrott. Először nem értette mire volt jó ez az egész, de aztán ránézett a fára aminek az előbb még a tövében ült. Tüskék álltak ki a fa kérgéből. A nagyúrnak nem volt ideje kitalálni tulajdonképpen mik is azok, mert Natsumi elindította a következő támadást. Sesshoumaru most figyelmesebb volt. És most már rájött. Nem tüskék voltak. Hanem a szellemnő karmai! Ahogy suhint a kezével, kiesnek a körmei aztán pillanatok alatt visszanőlnek! Sesshoumaru előhúzta a Tetsusaigát.

Natsumi: Ezzel sem tudsz megállítani. Kérlek szép szellem! Add ide az ékkőt! Nem akarlak megölni.

Sesshoumaru: Nem is fogsz! Mondj le az ékkőről. Nem lesz a tiéd.

Most Sessh támadott. Úgy nézett ki Natsumit nem nagyon zavarja hogy egy óriási kardal közelednek felé. A nagyúr keresztüldöfte a szellemlányt. Az mosolygott, odahajolt a támadóhoz és megcsókolta. Sesshoumaru annyira megdöbbent hogy egy percre leblokkolt. Olyan volt, mintha megbabonázták volna. Natsumi végigsimított a nagyúr arcán, majd egyre lejebb csúsztatta a kezét. Sesshoumaru próbált elszabadulni de a lány erősen szorította magához és fáradhatatlanul csókolta. Sesshoumaru észre sem vette hogy a lány az övében matat. Hirtelen egy szúrást érzett a hasán. Natsumi karma volt. Sesshnek végre siketült kiszabadítania, és ellőkni magát a lánytól. De akkor már ott volt a kezében az ékkő. Sesshoumaru amilyen gyorsan csak tudott rohant a lány felé hogy visszaszerezze az ékkövet. De ő egyszerre mindkét kezét bevetette. Nem Sessh ellen hanem a kard ellen. A hatalmas karmok célba találtak. Beleálltak a Tetsusaigába. A gazdájának még elképedni sem volt ideje mert jött a következő támadás.

Sesshoumaru: *Nem tudom megsebezni. Ahogy a karmai, a többi testrésze is visszanől. De a karmok önszántukból, könnyedén esnek ki. És úgy tudom ez az egyetlen fegyvere. Akkor talán.....*

Úgy vette észre lényegesebben gyorsabb nála. Ezt kihasználva odarohant és egy nagyon gyors csapással levágta Natsumi ujjait. Az fájdalmában felkiáltott.

Natsumi: A fegyverem!! Az egyetlen fegyverem!! Elvetted tőlem.

A szellemnő fájdalmas könnyek között összeesett.

Sesshoumaru: Mindenkinek van egy gyenge pontja. Olyan vagy mint a darázs. Ha elveszíti a fullánkját meghal.

Natsumi szomorúan nézett föl a szellemre, most már a földön fekve.

Natsumi: Úgy néz ki nem csak szép, hanem okos is vagy. Kérlek, mondd meg a neved.

Sesshoumaru leguggolt és megsúgta neki a nevét. A lány arca könnyek között ugyan, de ragyogott.

Natsumi: Épp oly gyönyörű a neved amilyen gyönyörű te magad vagy.

Ezek voltak az utolsó szavai. Majd teste semmivé foszlott a szellem csillogó szemei előtt. Sesshoumaru felvette az ékkövet majd letelepedett egy fa tövébe. Megpróbálta kiszedni a karmokat a hasából. Nagyon fájt neki. Tudta, hogy nem tud egyedül felépülni. Egy közeli faluba kell menni, hátha ott meg tudják gyógyítani. De egy szellemet nem szíesen fogadnak. Meg kell innia az emberré változtató főzetet.

Sesshoumaru: *Kockázatos. ha emberré változom lehet hogy nem bírom ki. De ha nem kapok segítséget így is meghalok. Ahh...sose gondoltam volna hogy halandók segítségére szorulok.*

Elment addíg, míg biztos volt benne hogy nem látják meg, aztán megitta a löttyöt. Szédült. 2 perc sem telt belé, átváltozott. A fájdalom többszörösére növekedett. Iszonyatos volt.

Sesshoumaru: *Sietnem kell. Ezt nem sokáig bírom.*

Amennyire csak gyorsan tudott elindult a faluba. Senki nem volt az utcán. Rettentően szédült. Bekopogott egy házba. Azt már nem látta ki nyitotta ki, mert elájult. Később hangokat hallott. Nem nyitotta ki a szemét. Ismerős volt a hang. Nem érzett konkrét szagokat.

Sesshoumaru: *Tehát még minig ember vagyok. De mi lesz ha visszaváltozom?*

Hirtelen kezeket érzett a homlokán. Egy nő keze volt. Lágyan simogatta a nagyúr homlokát. Majd lassan a kéz lejjebb csúszott.

Sesshoumaru: *Nincs rajtam fölső....*

A nő: Sesshoumaru! Tudom hogy ébren vagy!

Sesshnek kipattant a szeme. És ahogy meglátta a nőt majdnem ki is esett. Sesshoumaru: *Hihetetlen! Tudtam hogy ismerős a hang!* Kikyou!

Kikyou: Sesshoumaru! Soha nem gondoltam volna hogy halandók segítségére szorulsz!

Sessh fel akart ülni hogy odaadja az ékkövet, de még mindig hihetetlenül fájt a seb. Kikyou visszanyomta.

Kikyou: Csssssss! Ne mozogj! Pihenned kell.

Sesshoumaru: Rendben. De el kell mondanom valamit.

Kikyou: Mondd! De akkor ígérd meg hogy nem mozogsz.

Sesshoumaru: Nem fogok mozogni. Tehát. Nem fogom szépíteni. Inuyasha meghalt.

Kikyou egy csepp érdeklődést nem mutatott. A nagyúr folytatta.

Sesshoumaru: Naraku is. Végeztek egymással. Elhoztam neked a szent ékkövet. Nem akartam hogy rossz kezekbe kerüljön.

Kikyou: Ennyire megbízol bennem? Kedves.

Sesshoumaru elpirult. Nem tudta visszatartani.

Sesshoumaru: *Ezek az emberi érzések....*

Kikyou: Hol szerezted a sérüléseket?

Kikyou végighúzta kezét Sessh bekötözött izmos hasán, ami kicsit összerándult emiatt.

Sesshoumaru próbálta fékezni magát. Nehezen....

Sesshoumaru: Egy szellem megtámadott. A szent ékkövet akarta.

Kikyou: Ugye milyen nehéz vigyázni rá? Most hozok új borogatást.

Ismét vigigsimított Sesshy hasán.

Sesshoumaru: *Mért simogat egyfolytában? Mindegy végülis nem olyan rossz......sőt. Egészen kellemes. Miket gondolok én?!??!?Ez CSAK egy halandó...pontosabban egy miko.*(miko=papnő)